Az emlékezés
Az emlékezés szerepe a tanulásban
Az érzékletek és az azok alapját képező idegrendszeri folyamatok, újra felidéződhetnek, mintegy megismétlődhetnek az inger jelenléte nélkül, (anélkül, hogy az eredetileg ható ingerek jelen lennének). Ez a jelenség az emlékezés, és az ily módon felelevenített érzéklet az emlékkép. Az emlékkép éppúgy tükrözheti a valóságot, mint az érzéklet. Normális körülmények között nem tévesztjük össze,
az emlékképet az érzékeléssel. Az emlékezésnek fontos szerepe van a gépjármű-közlekedésben. Nem-csak az elméleti anyag elsajátításánál, hanem a tényleges vezetés során is. Az előző pillanatok emlékképei és a jelen pillanatban folyó érzékelés által közvetített jelenségek teszik lehetővé az anticipációt (előrelátást). E-nélkül képtelenek lennénk biztonságosan közlekedni. Az anticipációs idő mindenkinél más. Van, aki csak éppen a következő pillanat eseményeit tudja anticipálni, s van aki hosszabb időtartamra képes adekvát (jól o: meghatározott) módon "előrelátni". Az anticipáció lényege a jó meg- figyelőképesség, jó logikai képesség és jó szintetizáló (összegező) képesség. (Ezzel a témával a közlekedési fantázia témakörében részletesebben foglalkozunk.) Az idegrendszerben valamilyen változásnak kell bekövetkezni ahhoz, hogy az emlékkép később felidéződhessék.
A századfordulón élt Semon engrafikus elméletét fogadták el a pszichológusok és fiziológusok. Semon zseniális meglátása az volt, hogy az emlékezés folyamata bevésés engrammok (emléknyomok) révén valósul meg. Az emléknyomok (engrammok) nem azonosak az emlékképpel, csak lehetővé teszik az emlékképek elraktározását.
Alapjában háromféle memóriát ismerünk:
- a) Pillanatnyi memóriát. Ennek tartama igen gyorsan kiürül. (13. ábra.)
- b) Az ún. aktivációs memória. Ez az elég gyakran jelentkező véletlenszerű hatásokat összegezi (14. ábra). A hatások elég sűrűn jelentkeznek, a következő már akkor beérkezik, amikor az előző hatása még nem csengett Ie egészen. Ennek a memóriának ún. aktivációs küszöbje van. Ha a hatások úgy érkeznek, hogy a küszöböt sikerül átlépniük, akkor a memória rögzíti a kérdéses jelleget.
- c) Tartamhoz nem kötött memória. Ennek elemei véletlenszerűen ürülnek ki, ha időközönként ismétlésekkel nem gondoskodunk a megújításukról (15. ábra).
14. ábra
A 13. ábrán látható ún. pillanatnyi memória azt fejezi ki, hogy valamely hatás következtében az agy kérdéses területe ingerületi állapotba kerül, majd a hatás elmúltával az ingerület fokozatosan gyengül. Ezt tapasztalhatjuk akkor, amikor tanulunk valamit. Emlékünk a tanulás nyomán még néhány óráig friss és élénk marad, de a részletek fokozatosan elhalványodnak. Majd csak néhány rövid mondatot tudunk a tanultakból elmondani. Ennek a memóriának van nagy szerepe a gépjárművezetés gyakorlati megvalósítása során.
Vizsgálatok alapján megállapították, hogy az értelmes, összefüggéseket tartalmazó szövegeket, könnyebben megjegyezzük, mint az értelmetlent. Ebbinghaus vizsgálta először a memória törvényszerűségeit és azt találta, hogy a pontos emlékezéshez szükséges, ismételt érzékelések száma nem növekszik egyenletesen a bevésendő anyag terjedelmével, hanem kezdetben rohamosan, később lassabban nő.
A felejtés törvényszerűségeit vizsgálva (a 16. ábrán látható) következő összefüggéseket állapította meg Ebbinghaus. A felejtés az első percekben
15. ábra
16. ábra
rohamos, majd fokozatosan "enyhül", vagyis exponenciális jelleget mutat (exponens = kitevő). Érdekes, hogy a prózát könnyebben elfelejtjük, mint a verses szöveget. Az emlékezés során újra felidéződnek azok az érzékleteink, amelyeket ingerek hoztak létre, de pillanatnyilag nem hatnak. A legtöbb esetben az emlékképet valamilyen érzéklet, vagy egy másik emlékkép idézi fel.
A pszichológiában asszociációnak nevezik azt a törvényszerűséget, amely során a felidézés úgy jön létre, hogy az egyik "megjelent" emlékkép kivált egy másik emlékkép felmerülését.
PI.: Meglátunk valakit, erről eszünkbe jut valami, ami az illető személlyel kapcsolatos. Legtöbbször nem is tudjuk, hogy miért jutott a következő gondolatsor eszünkbe, ami viszont kivált egy újabb gondolatot. Az asszociációs gondolatmenet lényegét felismerhetjük olyan személyeknél, akik különösebb kontroll nélkül beszélnek. Szinte be sem fejezik a mondatot, már másikba, esetleg látszólag egészen más témába kezdenek. (Saját szavába vágva mondja ami éppen eszébe jut.)
Most vizsgáljuk meg, hogy milyen okok hozzák létre az asszociációs láncolatot?
a) Szituatív láncolat, vagyis valamely szituációt megőrzünk emlékképeink között és ha valakivel találkozunk, akkor a felmerült asszociációs láncolat a szituációhoz fog kapcsolódni.
Igen gyakran vitatkoznak emberek egymással, közben nem ugyanarról a dologról beszélnek. Az egyik mond valamit, mire o másiknak eszébe jut erről a dologról egy másik dolog, vagy gondolat és arról kezd beszélni. A gépjárművezetés során igen fontos jelenség az asszociáció szituatív megnyilvánulása.
Adott szituációban a gyakorlott vezetők egy már átélt hasonló helyzethez asszociálnak és így oldják meg feladataikat, míg a gyakorlatlan vezetőknek nincs mihez asszociálniuk, bár ha megfelelő elméleti képzést kaptak, az elméleti anyaghoz is asszociálhatnak, és sikerrel oldhatják meg az előttük álló feladatot. Hasonló a helyzet a sakkozásnál. A sakknagymesterek igen sok játszmát tanultak meg és adott estben ahhoz asszociálnak, amelyik a legjobban hasonlít a kérdéses játékhoz és így próbálják megnyerni a játszmát.
b) Az asszociáció másik oka a hasonlóság
Az embereknél az első pillanatban megjelenő szimpátia, vagy antipátia a másikkal szemben azon alapszik, hogy a kérdéses személy kihez, hasonlít, egy olyan személyhez, akit szívesen látunk, vagy olyanhoz, akire neheztelünk valami miatt. Ez a folyamat nem tudatosan zajlik Ie. Legtöbbször nem is tudjuk, hogy az első pillanatban antipatikusnak mondott személy kihez hasonlít, de vagy egy arcvonása, vagy egy mozdulata esetleg öltözéke, rossz emlékekre emlékeztet. (Hasonlóság lehet még hanghordozás, szóhasználat, vélemény, gondolkozás azonosság stb.) Gyakran ismerősnek tartunk valakit, pedig csak emlékeztet valakire. Az asszociatív kapcsolatok között különbséget teszünk a szerint is, hogy egyidejű (szimultán) érzékelésből, vagy egymás után (szukcesszív) átélt érzékelésekből származnak.
Az emlékezést elősegítő és gátló tényezők
A kívülről megtanult (memoriter) szövegek emlékezetből való felmondásának alapjai azok az asszociációk, melyek e szöveg részei között kialakultak, az első szó előhívja a másodikat és így tovább. Az első szó a vers címével van asszociatív kapcsolatban.
Az asszociációk, szemben a szabad asszociációval, akaratlagos úton is működtethetők. Ha például valaki vissza akar emlékezni valamely elfelejtettnek vélt dologra ez legtöbbször sikerül. Ezt a jelenséget szándékos emlékezésnek nevezzük.
Az asszociációk hatékonyságát és így az egész emlékezést messzemenően befolyásolják,- elősegíthetik vagy gátolják - beállítottságaink, várakozásaink, félelmeink, reményeink, vagyis az érzelmi gondolati és akarati tényezők.
Az érzelmi tényezők nagyban befolyásolják az emlékezést. Mind a kellemetlen, mind a kellemes emlékek jobban megmaradnak, mint a közömbösek. Általában a kellemes élményekre jobban emlékezünk.
Emlékezés és tanulás
A tanulás nem azonos az emlékezetbe véséssel. A tanulás, több mint emlékezetbe vésés. A tanulás olyan memorizálás (emlékezetbe vésés), amely szándékosan megy végbe és az elraktározott anyag rendszerezve, a későbbi felhasználásra alkalmas formában kerül a "memóriarekeszbe". Különösen fontos feladat a tanulás folyamatát elemezni. Az élet minden területén előfordul és a közlekedés során, fokozott jelentőséggel bír ez a folyamat. Bár a közlekedés során a tanulási módszerek nyilvánvalóan eltérnek a csak tantermi oktatást igénylő képzéstől, itt ugyanis mind a motoros, mind a verbális tanulási forma megtalálható. A tanulás során a részletek közötti összefüggést is kell tudni, ismerni, összeegyeztetve az új ismereteket, a már tudott dolgokkal. A tanulási folyamatot négy fő problémakör alapján vizsgálhatjuk:
1. Hányszor kell megismételni a szöveg átolvasását, miután már megértettük?
A megtanult szöveget fel kell mondani és ebből derüI ki, hogy tényleg tudjuk-e, vagy csak úgy éreztük.
2. Milyen legyen az ismétlések időbeli beosztása?
Kísérletekkel bizonyították, hogy a tanulás elosztása egymásután következő napokra előnyösebb mintha egy-két napot kihagynánk. A túl gyors ismétlés szintén káros a megjegyezhetőség szempontjából, Ennek okát a fáradtság jelenségében kereshetjük.
3. Egészében tanuljuk-e az anyagot vagy részenként?
Ez az anyag természetétől függ elsősorban, valamint a tanuló képességétől. A legcélravezetőbb módszer, az anyag részekre bontása, és ezután az egyes részek külön-külön elsajátítása, majd az egyes részek összekapcsolása. Tehát megtanuljuk az első, majd a második részt, ezután, mielőtt a harmadikra térnénk, az első kettőt együtt is átvesszük.
4. Az érzékelés melyik formája előnyösebb a tanulás szempontjából?
Ez attól függ, hogy az illető személy vizuális vagy auditív típus. Nyilvánvaló, hagy az auditív tanulók könnyebben jegyzik meg a hallott anyagot, mintha maguk olvasnák, és fordítva, a vizuális típusú tanulók könnyebben jegyzik meg a olvasott tudnivalót. A két módszer egyesítése a legelőnyösebb, ezt ismerték fel az audiovizuális oktatós kidolgozói.
Emlékezés és valóság
Emlékképeink a valóságot tükrözik a legtöbb esetben. A valóság független az érzékelésünktől, vagyis akkor is létezik, ha mi pillanatnyilag nem érzékelünk, pl. behunyjuk a szemünket. A múltbeli valóság tükröződése nagyon fontos lehet cselekvéseink helyes irányítása szempontjából. Cselekvésünket a jelenben döntő módon megszabja az, ami előzőleg volt vagy történt. Igen gyakran előfordul, különösen fáradt, hosszú ideje túlterhelt gépjárművezetőnél - főleg éjszaka -, hogy olyan tárgyakat lát, amelyek a valóságban nincsenek ott. Ez a kellemetlen jelenség a hallucináció. Egyes kutatók úgy vélik, hogy tudattalan védekezési mechanizmus lép ilyenkor működésbe. A hallucináció során a tudattalan agy tevékenység különböző tárgyakat vetít az útra azért, hogy a vezető az akadályt látva megálljon.
(Egy fiatal gépkocsivezető egész napi vezetés után (már több mint 16 órát vezetett) éjszaka az országúton egy lovaskocsit látott maga előtt, mikor olyan közel ért hozzá, hogy ki kellett volna kerülnie, akkor vette észre, hogy nincs ott semmi. Ezután tovább vezetett, de a fáradtságtól elaludt. Egy kanyarban szerencsére lassan haladt, kiszaladt a útról és a búzatáblában állt meg a teherautó, erre ébredt a vezető.) Tehát ez a jelenség a (gépjárművezetők esetében) a túlfeszített idegzet végső figyelmeztetése, s a fenti példa szolgáljon okulásul azok számára, akik még nem éltek át ilyen élményt.
Lehetőleg ne vezessünk, ha fáradtak vagyunk, de egy ilyen hallucinációs jelenség után azonnal álljunk Ie pihenni!