Az adaptáció folyamata

Az adaptáció vagy alkalmazkodás folyamata elsőrendűen fontos tényező a biztonságos közlekedés szempontjából.

Horváth L. Gábor az alkalmazkodás hibájában látja a balesetezés fő okát, és sok kutató egyetért ezzel.

Laner az iowai (USA) egyetem közlekedés-lélektani tanszékének professzora megállapította, hogy a vezetők 60%-a általában hosszabb távon balesetmentes marad, 25%-a 1-2 balesetet követ el és csak 5%-nak van kettőnél több balesete. Ezt a tényt több kutató is megerősítette. Joggal vetődik fel a kérdés, mi az oka annak, hogy egyes közlekedési résztvevőknek sikerül hibátlanul összehangolnia viselkedését a közlekedés feltételeivel, másoknak pedig nem? Ezek szerint a balesetek nem véletlenszerűen következnek be?

Ugyanis ha véletlenszerűen keletkeznének a balesetek, akkor mindenki egyenlően veszélyeztetett lenne és előbb-utóbb mindenkinek baleseti szituációba kellene bonyolódnia, amit pedig a valóság nem igazol.

Nem igazolja a véletlenszerűség hipotézisét az a tény sem, miszerint a gépkocsik számával abszolút értékben növekszik ugyan a balesetek száma, de relatív értékben viszont csökken, ami egy más törvényszerűségre hívja fel a figyelmet, nevezetesen az adaptációra.

A közúti gépjármű-közlekedés, tanulással sajátítható el. A közlekedési alkalmazkodás folyamata: oktatás, (gyakorlás) és nevelés (szoktatás) részekből tevődik össze. Általános hibának tartják a kutatók, hogy ez a folyamat gyakorlatilag az oktatásnál megreked. Az oktatás ismereteket nyújt, a szoktatás-gyakorlás készségeket fejleszt, a nevelés pedig a társas alkalmazkodást, az önérdeknek a közösség érdeke alá való rendelését, egyszóval a jellemet erősíti.

A közlekedési nevelésnek, melyet már kisgyermekkorban kell megkezdeni, nemcsak az a célja, hogy megelőzze a gyermekbaleseteket, hanem hosszabb távon felhasználható készségeket, beállítódásokat akar kialakítani a közlekedési törvények és szabályok elfogadására és tiszteletben tartására, mely viselkedésmódok a későbbi közlekedési magatartás alapjává válnak.

Gyermekeknél ez elég sok akadályba ütközik. Az első akadálya felnőtteknek az a felfogása, amely szerint a gyermekek képességeit - a körülöttük lezajló forgalmi eseményekkel kapcsolatban - a felnőttekével azonosaknak tekintik. Ezért a gyermekeket mondják ki hibásnak, ha velük közúti baleset történik. Egy kiadott tanulmány a gyermekbalesetek vizsgálatának eredményeként (tévesen) kijelenti, hogy a közlekedési gyermekbalesetek 61,9%-át egyedül és kizárólag a gyermekek okozzák,

A gyalogos balesetek közül kimagasló a gyermekek és az idős személyek baleseti aránya. Az ok kézenfekvő: a baleseteket az alkalmazkodás hiánya okozza (a legtöbb esetben). 

A gyermekeknél az irregulált magatartás és a veszély tudat hiánya okozza a legtöbb bajt.

A nagy motorizációs múlttal rendelkező országoknál a gépjárművek növekvő számával nem tartott lépést a balesetek számának növekedése, sőt egyes országokban a növekvő gépjárműpark ellenére csökkent a balesetezés.

Bizonyított, hogy szoros kapcsolat van a baleseti helyzet és a közlekedési nevelés színvonala között. Ezt a tényt bizonyítják a közlekedési statisztikai adatok is. Az egyes országok adatait csak alkalmasan megválasztott fajlagos érték segítségével vethetjük össze.

Ilyen fajlagos érték az 1000 gépjárműre vonatkoztatott balesetek száma, valamint az 1000 balesetre jutó halálesetek száma. Az előbbit nevezhetjük baleseti indexnek (BI), míg az utóbbit mortalitási indexnek (MI). Az általában használt indexek közül ez a kettő látszik a megbízhatóbbnak. Ugyanis pl.: a populációra (népességre) vonatkoztatott balesetek száma viszont a gépjárműállományt mellőzi, ami szintén hamis eredményekhez vezethet. (PI.: Indiában közel azonos a gépjármű állomány, mint nálunk). A legpontosabb index a tényleges km-futásra vonatkoztatott érték lenne, azonban nincs elegendő és megbízható adat.

Wilde, G. J. egy tanulmánya, amelyben a szerző a veszélykiegyenlítés hipotézisével magyarázza a vezető szubjektív biztonságérzetének és a tárgyi biztonság kapcsolatát. Wilde G. J. kétségesnek tartja, hogy az úthálózat korszerűbb kialakítása jelentős szerepet játszana az útbiztonság növelésében. Indoka a következő:
A közlekedők általában adott kockázatvállalási szinten vezetnek, ha nő a szubjektív biztonságérzet (pl. biztonsági gépkocsival halad a legkorszerűbb autópályán) ezzel arányosan megnő a haladási sebesség és a kockáztatás szintje is. Így tehát látható, hogy az úthálózat megfelelő kialakítása nem elsődleges és egyértelműen balesetcsökkentő tényező. (Ez nem azt jelenti, hogy bármilyen elhanyagolt, kereszteződésekkel zsúfolt lehet a közút!)

Míg a járművek száma az idők során sokszorozódik. a terület változatlan marad, ennek ellenére világtendenciaként azt tapasztaljuk, hogy a balesetek száma egyre csökken (fajlagos értéket tekintve).