A jellem lényege és létrejötte

Jellemvonásnak nevezzük a lélek bizonyos megnyilatkozás módjának kidomborodását az élet feladatai előtt álló embernél. A jellem tehát kifejezetten társadalmi fogalom. Jellemvonásról csak az ember és környezete közti összefüggés szempontjából beszélhetünk. A jellem az a mód, amellyel az ember a világgal szemben állást foglal, az a vezérfonal, melyen érvényesülni törekvése, közösségérzésével kapcsolatban célja felé halad. A jellemvonások az ember mozgásvonalának külső megnyilvánulásai. Mint ilyenek hozzásegítenek az ember környezetével, embertársaival, a közösséggel és életfeladataival szemben tanúsított magatartásának megismeréséhez. Eszközök, amelyek arra szolgálnak, hogy az egyéniséget érvényesülésre juttassák.

A jellemvonások nem velünk születtek, mint sokan hiszik, hanem olyan vezérvonalhoz hasonlók, mely az embernek sablonul szolgál egységes lényének megnyilvánítására. Tehát nem velünk született, hanem szerzett tulajdonság. A lustaság pl. nem született, magával hozott tulajdonság, hanem a gyermek azért lusta, mert ez a tulajdonság alkalmas eszköznek látszik arra, hogy az életét megkönnyítse és mégis érvényesül. Más viszont, aki hatalmi törekvései következtében környezetével állandóan harcban áll, olyan jellemvonásokat fejleszt ki, melyek a harchoz szükségesek. Az ilyen jelenségeket az egyéniséggel összenőttnek, veleszületettnek hisszük, pedig ezek felvett tulajdonságok. Nem elsődleges, hanem másodlagos tényezők.

Nyilvánvalóan vannak átöröklött tulajdonságok is, amelyeket azonban neveléssel jó vagy rossz irányban korrigálni lehet. A gyermeknevelésnél nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermek magával hozott, öröklött tulajdonságainak megismerésére és a nevelésnek arra kell irányulnia; hogy a gyermek legjobb tulajdonságait erősítve a rosszakat lehetőleg elnyomva, visszafejlesztve (de nem erőszakolt módon) egészséges jellemű ember fejlődhessen.