Az akarat

Az akaratot még nehezebb definiálni,  mint az érzelmeket. Az akaratot a. Forel úgy határozta meg mint "az agy-tevékenység motorikus tendenciáiát". Amely megfogalmazás azt jelenti, hogy az akarat, mint motorikus hajtóerő működteti agybeli tevékenységünket. Tulajdonképpen senki sem tudja. hogy mi zajlik Ie benne, amikor akar valamit. nem tudjuk milyen folyamat eredményeképpen akarunk. Cselekvéseinknek kétféle indítékai lehetnek: vagy belső vagy külső okok. A belső vagy külső késztetéseket összefoglaló néven motívumoknak nevezünk. A motívum végső soron olyan cselekvésre késztet. mely magát a motívumot kiiktatja, megszünteti, (PI.: az éhség lehet ilyen motívum, amely az étkezés révén iktatódik ki.) Osmotívumoknak nevezik azokat a motívumfajtákat. amelyek alapja valamilyen különleges organikus állapot (pl. szükségállapot), vagy valamilyen, az életet veszélyeztető mozzanat. A társadalmi fejlődés során az ember átalakul, fejlődik, s egyre inkább motívum jelleget nyernek azok a megismerési folyamatok (érzékletek, megismerések. képzeleti képek, gondolatok, stb.) melyek az ősmotívumok megjelenését előre jelzik. Még mielőtt a negatív érzelmekben tükröződő tényleges károsodás, a tényleges szükségállapot vagy a közvetlen veszélyhelyzet előállna, már a bekövetkezésüket jelző ingerek, illetve az azok nyomán előálló érzékletek vagy bonyolultabb megismerések, mint motívumok hatnak. A fejlődés eredményeképpen az emberi cselekvés legmagasabb rendű motívuma a szükségesnek a felismerése, mely az objektív valóságnak, a szükségszerűnek az ismeretén alapszik.

Minden motívum kielégítése cselekvés útján történik. Az alábbiakban felsoroljuk a fontosabb motívumfajtákat:

• - mozgásszükséglet,
• - szabadságszükséglet.
• - munkaszükséglet.

A cselekvést, amelyre az ősmotívumok késztetnek, a megismerési folyamatok vezérlik (érzékelés, megfigyelés, emlékezés, képzelet, gondolkozás, tudás). E megismerő funkciók, maguk is szükséglet tárgyává válhatnak. PI.: kíváncsiság, tudásszomj. Ugyanígy a beszéd, a beszélgetés, társalgás, maguk is szükséglet tárgyává válhatnak. Még számos szükséglet fajtát ismer az irodalom, amelyeket e könyv keretein belül nem célszerű tárgyalni.

Vizsgáljuk meg ezek után, hogy a motívumoknak milyen hatása van a cselekvésre.

A motívumok legelőször az emlékezés, képzelet és gondolkozás bizonyos folyamatát mozgósítják, amelyek megjelenítik annak a szituációnak, vagy tárgynak a képét vagy gondolatot, amelyben vagy amelynek segítségével a motívum közvetlenül kielégítést nyerhet. Ezt a képzeleti képet vagy gondolatot nevezzük célképzetnek vagy céltudatnak. (Vagyis a cselekvés előtt a cselekvés várható eredményét előre elképzeljük.)

A cél képzete vagy gondolata szabja meg a cselekvés további előkészítését és az ahhoz vezető utat.

A céltudathoz közvetlenül csatlakozhat annak a cselekvésnek a gondolata, mellyel a célhelyzetet vagy a céltárgyat elérjük, illetve megteremtjük.

A konkrét, célravezetőnek és végrehajtónak vélt cselekvés gondolatót követi maga a tényleges cselekvés - de csak akkor, ha akarjuk. A cselekvés gondolatának puszta megjelenése nem elég. Tehát a leirt pszichikus történésben, mely a motívum megjelenésétől a cselekvésig vezet, három fő állomást különböztetünk meg. - Az első a motívum megjelenésétől a céltudat kialakulásáig tart, a második acéltudat kialakulásától a célravezető és végrehajtható cselekvés elgondolósáig, a harmadik a cselekvés gondolatától a tényleges cselekvés megindulásáig. Lényeges tudnivaló, hogy általában nem egyetlen motívum jelenik meg, vagy hatékony egyidőben. Mi dönti el, hogy adott esetben melyik motívum erősebb, melyik fog érvényesülni? Általában az erősebb motívum győz, de a motívum erősségét nem határozza meg, feltétlenül az, hogy kielégítése milyen erősségű pozitív érzelemmel járna.

Az erősebb motívum érvényesülése nem mindig megy simán - éppen azért, mert nem dől el könnyen, hogy melyik az erősebb. Adott szituációban belső ingadozást érzünk, ha nem egyértelmű, hogy melyik motívum erősebb.

Az elhatározás az egyik motívumnak döntő erősségtöbbletet kölcsönöz. Általában a választós nem valamilyen külön, motívumok harcától függetlenül lefolyó jelenség. Alapjában véve mindig az erősebb hatékonyságú motívum győz. Az elhatározás megnyitja az utat a cselekvés felé. (Ha visszaemlékezünk az 1. ábrára a mérlegelés és döntés folyamatával van kapcsolatban a fenti okfejtés.)

A választás során a reakcióidő megnőhet, (főként abban az esetben, amikor a motívumok azonos hatékonyságúak).

Különösen nagy jelentősége van az elhatározás erősségének és véglegességének akkor, amikor a motívumok harca konfliktus jellegű. (A konfliktusos belső állapot akkor jelentkezik, ha a lelki életet valamely folyamat megzavarja).

A konfliktus helyzetben a reakcióidő jelentősen megnövekedhet. (Meg . kell jegyezni, hogy a behavioristák tagadják, az elhatározásnak mint pszichikus realitásnak a létezését. Úgy tartják, hogy a valóságban a motívumok közötti versengés dönti el azt, hogy mit cselekedjen a kérdéses helyzetben az ember.)

Az elhatározás nyomán a cselekvés azonnal megindulhat. Adott esetben,