Jegyzőkönyv kitöltése
A vizsga előtt a személyes adatokat le kell ellenőrizni, egyeztetni kell a személyes okmányokkal. Eltérés esetén, a jegyzőkönyvön záradékban javításra van lehetőség, melyet a
vizsga elnöke aláírásával hitelesít. A képzés illetve a tantárgyak módosítására a vizsgán már nincs lehetőség.
Az eredményeket a tantárgyak alatti mezőbe kell beírni, és csak a jegyzőkönyv alján felsorolt eredmények (M, 1 (a nyomtatott példányokon bekarikázva), NJM, FK, FS, FH) kerülhetnek beírásra. Üresen hagyni illetve kihúzni egy eredmény mezőt sem lehet. A program által kihúzott mezőkbe nem írható eredmény, abból a tantárgyból a vizsgázó nem tehet vizsgát. Az eredmények alatti sorba rögzíteni kell a meglévő oktatási bizonyítvány sorszámát és lejárati dátumát. A jegyzőkönyvet az eredmények felvitele után minden vizsgázóval alá kell íratni.
A vizsga eredményeit pendriveon is rögzíteni kell. Minden tantárgyhoz legördülő menüből választható az eredmény, ezeken a cellákon kívül semmi nem szerkeszthető. A pendriveon és a jegyzőkönyvön levő eredményeknek egyeznie kell, ezt kitöltés után le kell ellenőrizni.
A statisztikai lap az új rendszer bevezetésével megszűnik, ezt nem kell kitölteni egy vizsgán sem.
Jegyzőkönyv kitöltése tájékoztató jellegű, a feladat a vizsgaelnöké!